1. Egyedül

Sziasztok! Ez az első része a történetnek, remélem tetszik majd!  Tele pakoltam mindennel, úgy hogy jó étvágyat! :))) Ja, és komizzatok!! Köszi, és jóó olvasást! :DD

 

 

1. Egyedül

 

Én vagyok a világ legszerencsétlenebb lánya! Ez valami borzalom... Lilla vagyok, 17 éves gimnazista. A szüleimmel lakok együtt, és a két öcsémmel, Bálinttal és Krisztiánnal. Mindketten imádni valóak ( kívülről), de belülről... mint az ördögök! Ezért is akarok elköltözni, nem mintha nem szeretném őket, csak... ez nekem már sok. Kíváncsiak vagytok rá, hogy miért érzem magam szerencsétlennek? Akkor elmondom. Minden reggel kezdődött....

- Lilla! Lilla! Ébredj már föl!!!! - kiabálta a fülembe Bálint. Nem akartam felkelni, ezért a párnámmal lefogtam a fülem, egyrészt, hogy eltompítsa a két ördögfióka hangját, másrészt meg azért, hogy megszűnjön a fülemben a dobogás (??). Mikor rájöttek hogy nem fogok felkelni, elhúzták a csíkot, így tovább folytathattam a pihit. De nem gondoltam volna, hogy apával térnek vissza, aki szó szerint lerántott az ágyamról. Így a padlóra zuhantam.

Bálint és Krisztián meg csak röhögött, sőt, még apu is mosolygott (!!).

- Szerintetek ez vicces? - néztem rájuk idegesen.

- Vicces, hogy eltöröm a lábam? Igen? - azzal sértődötten felálltam, és elrohantam a fürdőszobába. Oké, talán egy kicsit túlzás volt, de... én ezt már nem bírom. Az egyetlen normális hely, az az iskola. Oké, lehet hogy ez hülyén hangzik, de megmagyarázom! Azért szeretek iskolába menni, mert ott jó a társaság! Az osztályom annyira jó fej, beszélgetünk, nevetünk, viccelődünk... De nem úgy mint ahogy apa! Hanem normálisan. Értitek már? Lehűtöttem magam egy kis hideg vízzel, majd elvégeztem a fürdő szobai teendőket. Éppen a hajamat fésültem, amikor valaki kopogott.

- Lilla, szívem! - apu volt az. Utálom amikor szívemnek szólít. - Kérlek ne haragudj! Én csak poénnak szántam! A fiúknak is tetszett! - nekik minden tetszik ami nem normális, mondtam magamban. - Ugye nem fáj semmid? Ne haragudj! Ne sírj! - vigasztalt. Csak azt nem tudom hogy minek. Hiszen nem is pityergek itt! Ez a másik ok, hogy szeretem az iskolát. Anya és apa, úgy kezelnek, mintha óvodás lennék! Egy 17 éves ( majdnem 18) beszalad a fürdőbe, és elkezd sírni? Kimentem a fürdőből, és akkor apa megnyugodott, mert  látta hogy nem sírok.  Bementem a konyhába, ott pedig anyu várt rám.

-Ugye nem esett bajod? - nézett rám aggódva.

- Nem - válaszoltam. Felkaptam egy almát, meg az előre elkészített szendvicsemet (??), és bedobtam a suli táskámba. Igaz, még csak 6:30 volt, de én már elindultam az iskolába.

- Sziasztok! - köszöntem el, majd becsaptam az ajtót. A suli kb. 15 percnyire van otthonról. Ez idő alatt zenét szoktam hallgatni, hogy lenyugodjak.

Lejátszási lista:

One Direction - Rock me

One Direction - Little Things

One Direction - Live While We're Young

One Direction - Kiss You

One Direction - What makes you're beautiful

Ha 1D-t hallgatok, mindig azt érzem, hogy gondtalan vagyok, és nem számít semmi, csak szállok a fellegekben... Igen... Már régóta nagy 1D fan vagyok, és minden vágyam találkozni velük! Minden szülinapomkor azt kívántam, hogy élőbe láthassam őket... eddig nem jött össze. És nem is fog. Végre megérkeztem az iskolába. Mivel még korán van, nem engednek be a terembe, így az aulában ülök, és olvasok. Ezzel hamar elmegy az idő, és 7:30-kor mindig megpillantom legkedvesebb barátnőmet, Grétit. Ő is One Direction rajongó! Igazából majdnem az összes lány az osztályunkba imádja őket! Ezért is ők a legjobbak! Na, szóval Grétivel felmentem a terembe, és előkészültem első órára, ami az osztályfőnöki. Az osztályfőnökünk nagyon kedves és vicces, ráadásul ritkán osztogat figyelmeztetőket.  :)) December vége felé járunk, jövő héten karácsony van és szilveszter! Azt terveztük Grétivel, hogy a szilveszter együtt töltjük, a szabadban és piknikezünk. Lehet hogy hülyeség -10 fokban piknikezni, de nem mondtam hogy normálisak vagyunk! xDD Nyugodtan ábrándozhattam ezen az órán, az ofő nem haragszik érte. Kicsöngettek. Ilyenkor felbójdul az élet a suliba. Ugyanis mindenki ilyenkor megy le a büfébe kajálni/kaját hozni. Én mindig megkérem Viktort ( egy osztálytárs) hogy hozzon nekem valami harapnivalót, mert én élve biztosan nem térnék vissza ebből a nagy tömegből! 5 perc múlva Gréta és én a padomon ülve ettük a hot-dogot, és a csokis kekszet. Eközben természetesen az 1D-ről beszélgettünk.

-Hallottad a hírt? - kérdezte izgatottan Gréti.

- Nem, milyen hírt? - lettem kíváncsi.

- Hogy a One Direction Magyarországra jön! - sikoltott egyet legjobb barátnőm.

- Tényleg? - ámuldoztam. Ámuldozásomat ( van ilyen szó egyátalán? Ki tudja...)  megszakította a csengő. Matek. A matekot hamar átvészeltem ( nyitott szemmel aludtam), de a szünetben már nem találkoztam Grétivel, mert rosszul lett , és haza kellett mennie. Nem baj, majd megnézem a neten.Az órák hamar elteltek, és egyszer életemben rohantam hazafelé. Mikor beléptem ledobtam a táskát meg a kabátot, és elrohantam a szobámba. Vagyis csak akartam.

- Lilla! Valamit szeretnénk mondani! - kiáltotta anya. Megfordultam, és vissza somfordáltam a nappaliba.

- Először is, akaszd fel a kabátod - parancsolta anya. Sóhajtottam, majd megtettem amit kért.

- Most pedig ülj le- utasított. Anya és apa leültek elém, a másik kanapéra. Némán ültek.

- Lehetne mondani, mert sietnem kéne - siettettem őket. Anyuék egymásra néztek, és végre elkezdték mondandójukat.

- Szóval... apád új munka helyet kapott...

- Szuper! Mehetek? - vágtam közbe.

- Még nem fejeztem be! - szidott le anya.

Valaki nagyon morcos... Inkább meghúzódtam, csöndben.

- Na... Az új munkahely nagyon jól fizet, de viszont nagyon messze van. Ezért... oda fogunk költözni... - fejezte be anya.

- Oké... nekem mindegy - majd felálltam.

- Kicsim! Ugye tudod hogy az új házunk az... nem itt van Budapesten... - húzta el a száját apa.

Visszaültem a kanapéra.

- Hanem hol? És ugye nem fogok más suliba járni? - kiabáltam.

- Nyugodj le! Ez a munkahely... Siófokon van - árulta el apa.

- Siófokon?? Onnan hogy fogok bejárni az iskolába?? - kérdeztem. Anyuék nem válaszoltak. Ne.

- Mi?? Neeee!!! Neee!!! Csak azt nee!! Nem akarok másik sulit! Nem akarok elköltözni! - ordítottam. Anyuék próbáltak csitítani, de nem nagyon sikerült nekik. Dühömben berohantam a konyhába, és lesöpörtem a tányérokat és a poharakat az asztalról. Anyuék a csörömpölésre odaszaladtak, és dühös fejjel állták el az utamat.

- Mit képzelsz magadról? - kiabált már anyu is. Zokogásba kezdtem, és lerogytam a tányér és pohár darabkákba. Nem érdekelt ha elvágom a ruhám. Nem érdekelt, hogy elvágom magam. Nem érdekelt semmi. Felálltam, letöröltem a könnyeim. Anya oda dobta nekem a seprűt.

- Azonnal söpörd fel! Ezért elkobozom a laptopodat, a TV-det, , a rádiódat... mindent, amivel csak szórakozni tudsz! Kivéve a telefonod! Apád figyel téged! - mondta anya, majd a szobám felé vette az irányt. Utána akartam menni, de apa nem engedte. Így felsöpörtem a darabokat. Lopva pillantottam apu mögé. Láttam, amint anya hordja ki a szobámból a cuccaimat, és a nappaliba viszi őket. Újra kicsordultak a könnyem a szememből. Mikor végeztem, apa kiengedett a konyhából, és durcásan bevonultam a szobámba. Üres. Egyetlen dolog volt ami felvidított. Egy hatalmas 1D poszter a falamon. Lefeküdtem az ágyamra és ott pityeregtem tovább. Még hallottam anyuék beszélgetését.

- 18 évesen! 18 évesen ilyen gyerekesen viselkedni! Milyen éretlen dolog ez! Mintha rosszul neveltük volna, pedig nem! - ez anya volt. Apa nem nagyon szólt hozzá. Azt hiszi, hogy az ő hibája. Bálint is Krisztián bezzeg örültek hogy elköltözünk. Nagyobb szobát szerettek volna, és megkapták. Új ruhákat kértek. Megkapták. Új játékokat kértek. Megkapták. Ők mindig mindent megkapnak amit csak akarnak. Nekem meg 1 hónapig kellett könyörögnöm egy nyamvadt sálért! Hamarosan álomba sírtam magam...