2013. február 20., szerda

3. Szerencse VS. Szerencsétlenség


Sziasztok! Ez a rész nem túl hosszú, de tartalmas! Remélem tetszik! Ha tetszik ha nem, komii!!!! :DD

3. Szerencse VS. Szerencsétlenség

 
 
- Hát édesem... szia! - búcsúzott tőlem könnyes szemmel anya. Persze, apa akármennyire szerette volna keménynek mutatni magát, azért ő is hullatott pár könnycseppet. Mindenkit sorban megöleltem, majd Bálint lépett hozzám.
- Ezt neked csináltuk - nyújtott át egy papírt félbehajtva.  Épp kiakartam nyitni, amikor Krisztián kikapta a kezemből.
- Csak a repülőn nyithatod ki! - azzal visszaadta. Utoljára megöleltem őket, majd indultam felszállni a gépemre, ugyanis 5 perc múlva indul. Hamar megtaláltam a helyem. Bőröndömből rögtön elővettem telefonomat, és máris zenét hallgattam. Az ülések (jobb, és bal oldalt) hármasával helyezkedtek el. Szóval, nem mondanám hogy ez egy nagy repcsi. Hamarosan egy barna hajú, vékony lány ült le mellém. Kb. ugyan annyi idős lehetett mint én. Nem foglalkoztam vele különösebben. Felhangosítottam a zenét, ezáltal már nem csak én hallottam, hanem a szomszédom is. Ő csak pakolászott, de amint meghallotta az 1D-t, mosolygott egyet. Az utolsó pillanatban pedig egy szöszi lány ugrott a harmadik helyre, vagyis a barna hajú lány mellé. Biztosan idáig futott, mert még a zenén keresztül is hallottam lihegését.  Hamarosan fölszállt a gépünk. Integettem anyáéknak, aztán újra belemerültem az öt fiúba. Szokásom, hogy nem bírom ki hogy nem énekelek a fiúkkal együtt, ezért  most is elkezdtem halkan dalolni a Rock Me-t. - ,, Do you remember summer '09, Wanna go back there every night, Just can't lie, it was the best time of my life.  Lying on the beach as the Sun blew out, playing this guitar by the fire too loud, Oh my, my, they could never shut us down" - énekeltem. Ekkor hirtelen a mellettem ülő lány elkezdte Lou szövegét énekelni!!
- I used to think that I was better alone, Why did I ever wanna let you go? Under the moonligt as we stared at the sea, the words you whispered i will always beleive! -
És a refrénnél beszállt a szöszi is :DD
- I want to you ROCK ME, ROCK ME, ROCK ME! Yeah - majd mind a hárman felálltuk a székünkből, és folytattuk a dal, mindenki láttára!
- I want to you hit the pedal, heavy metal, show me you care. I want to you ROCK ME, ROCK ME, ROCK ME yeah! - és itt fejeztük be. Az utasok vagy tapsoltak és fütyültek, vagy pedig értetlenkedve forgolódtak, hogy, hogy képzeljük ezt! Hamarosan jött is egy sztyuárdesz.
- Ez.... ez.... ez fergeteges volt! - ujjongott. Mi csak nevettünk, és mosolyogtunk.
- Ti mióta énekeltek együtt? Nagyon jó hangotok van! Mi az együttes neve? - kérdezte izgatottan. Összenéztünk.
- Igazából, mi nem is ismerjük egymást! - nevetett a szöszi. A sztyuárdesz teljesen ledöbbent.
- Hát... pedig még énekelhettetek volna pár számot, mert így szórakoztatjátok az utasokat.... és persze fizetnénk is érte.... - mondta a sztyuárdesz.
- Vállaljuk! - kiáltottuk egyszerre.
- Remek! Bekapcsolom a laptopot ( repülő üzem mód), és akkor csak mondanotok kell mit fogtok énekelni, már megy is a zene! - mosolygott, azzal elszaladt.
- Sziasztok! Én Lilla vagyok! - mutatkoztam be.
- Én pedig Kitti - mosolygott a barna hajú.
- Én meg Viki - mondta végül szöszi is.
- Na! Mit énekeltek? - jött oda a sztyuárdesz.
- One Direction Kiss You - válaszolta Viki.
 
Egészen összebarátkoztam Kittivel és Vikivel. Az egész utat végig daloltuk! Éppen az Another World-öt énekeltük, amikor a ,,sofőr" bemondta a mikrofonba a híreket.
- Hamarosan leszállunk, kérem foglaljanak helyet, és kössék be öveiket! - csalódottan leültünk, és az utasok jó kedve is elszállt. Hát, mivel nem tudtunk mit csinálni, meséltünk magunkról egymásnak, és így jobban megismerkedtünk.
               *Egy utas szemszöge*
 
- Az egész produkciót felvettem! - mutattam a férjemnek. Azzal felraktam a YouTube-ra. Elégedetten bólintottam egyet, majd folytattam egy magazin olvasását.
 
*London, Louis szemszöge*
- Na, nézzük mi történik a világ hálón - kapcsolta be a laptopot Liam. Niall szokás szerint a konyhában pusztította el a maradék kaját, Zayn a tükörben nézegette magát, Harry meg... Harry meg nem tudom hogy hol van. Hiányzik!! :((   Kevin itt csücsül a vállamon, én pedig egy répát eszegetek.
- Ezt nézzétek! - kiáltotta Liam. Mindenki odarohant a laptophoz ( még Harry is, aki nem tudom honnan került elő!). Három lány énekelte a mi dalainkat egy repülőgépen.
- Wow! Ezek nagyon jók! - csámcsogta Niall.
- Pár perce tették fel a YouTube-ra! - hirdette Zayn.
- Ez a repülőgép erre jön - vettem észre. Mármint Londonba.
- Erre?! Be az asztal alá! Be fog csapódni a házunkba! - szaladt össze-vissza ijedten Harold. Liam elmagyarázta neki a helyzetet, majd Harry megkönnyebbülten sóhajott egyet.
- Találkozzunk velük! - vetette fel az ötletet Niall. Mindenki helyeselte.
- Hamarosan megérkeznek, menjünk ki eléjük! - álltam fel, és ezért Kevin leesett a vállamról.
- KEVIN!!!! - kiáltottam ijedten. Biztonságba helyeztem kis kedvencemet, és indultunk a reptérre!
 
*Repülőgép, Lilla szemszöge*
- Már csak 5 perc!! - számoltam magamban. Öt perc, és láthatom Londont! A London Eye-t, a Big Ben-t , a Buckingham -palotát és persze a Tower Bridge-t is! Annyi látnivaló van!
- Sajnálatos dolog történt! - jelentette be a bemondóba a pilóta. Lefagyott a mosoly az arcomról.
- Viharba kerültünk, és nem tudunk leszállni! - fejezte be mondatát. Az emberek felmorajlottak. Sokan káromkodtak, páran pánikrohamot kaptak... Én pedig csak ültem és bámultam előre. Az óceán fölött vagyunk. És nem tudunk leszállni. Újdonsült barátnőimmel megöleltük egymást, ezzel is önbizalmat töltöttünk magunkba. De egyszer csak egy hatalmas villám csapott bele a gépbe. Az utasok ( és mi is) ijedten sikítottak. Ellenőriztem hogy jól be vagyok-e kötve, majd nagy levegőt vettem, és utolsó gondolatom az 1D volt. És valamit éreztem a gyomromban. Valami... valami fura dolgot. A gyomromban éreztem, hogy zuhan a gép...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése